Cart:

0 artículo(s) - Ft 0,00
No tiene artículos en su cesta de la compra.

¡Bienvenidos a nuestra tienda en línea!

III. A pásztorok melletti munka, félnomád életmód

Az i.e. 1-2. évezred és az i.sz. XX. század közepe között


Idővel a rendkívül gyér népsűrűség növekedni kezdett, a családok, nagycsaládok egyre nagyobb csoportokba, törzsekbe tömörültek. A népesség koncentrálódásának helyein a jószágállományt célszerűbb volt nagyobb egységekben, összeterelve kezelni. Ekkor indulhatott be a különböző feladatok felosztásának folyamata is. A nomád családban kevés volt a munkamegosztás, szinte mindenki el tudott végezni minden munkafolyamatot. A kialakult kezdetleges (és időnként még mindig vándorló) településeken azonban kezdtek szakosodni a különböző feladatokra különbözőképpen alkalmas emberek. Kezdtek kialakulni a ma ismert szakmák ősi formái. A kialakuló kézművesség mellett igény támadt olyan emberekre is, akik kifejezetten a jószággal foglalkoztak és olyan kutyákra, akiket a családok mellől kiemelve a jószág őrzésére szakosítottak. A legerősebb ragadozóktól sem félő, kőkemény kutyáknak ebben az időszakban különösen nagy keletje volt. A jószágállomány kezelésével megbízott emberek a családoktól a legjobb őrzőmunkát végző kutyákat emelték ki és vitték őket az egyre növekvő létszámú jószágcsoportok mellé. Ezzel indult el a Kuvasz ősi történetének második nagy időszaka, a pásztorok melletti munka, amely egészen a XX. század közepéig, az uradalmak, nagybirtokok rendszerének felbomlásáig tartott. A Kuvaszok a félnomád életmódot tehát nem csupán az ősi Magyarságot kísérve élték át, hiszen lényegi elemeit tekintve a jószágokat elszámoltató "számadó" rendszer a XX. század közepéig pontosan ugyanerről szólt. A településektől elkülönített jószágállományok melletti őrző, védelmező élet, a nagy Magyar pusztákon való napi akár 20-30 km-es vonulások ugyanazt a feladatot rótták a Kuvaszra, mint sokezer évvel azelőtt.

A "pásztorkutyás gondolkodásmód" a mai közismeretekben egyáltalán nincsen jelen, pedig egy igen értékes és érdekes, különleges logikájú világról szól. Aki a pásztorkutyázás ismereteiben alaposabban elmélyed, egészen más, új, valóságosabb módon tekint nemcsak a Kuvaszra és a többi pásztorkutyára, de az összes kutyafajtára is. A Kuvasz kapcsán most csekély betekintést nyújtunk ebből a valós, természetközeli logikából.

A farkassal, medvével, sőt tigrissel való folyamatos, évezredes küzdelem hatalmas szelekciós nyomást helyezett a Kuvaszra. Ennek a küzdelemnek két fő jellemzőjét emelhetjük ki.

- Egyrészt egy farkasfalka támadása során nem csupán a kár mértéke volt a tét. Az életbenmaradás forgott kockán! A küzdelem életre-halálra folyt!

- A ragadozókkal folytatott küzdelem másik jellemzője különös, már-már hátborzongató hatást kölcsönöz az életért való küzdelemnek. Ez a jellemző a találékonyság! A ragadozók és a jószágot őrző Kuvaszok egy folyamatos, nem szűnő halálos játékban vettek részt, aminek a célja az volt, hogy túljárjanak a másik eszén.

 

Jószágokra ügyelve. Küzdelem farkassal, medvével: folytonos összpontosítás, tanulás és ravaszság életre-halálra.

 

Ebben a több ezer éves, folytonos küzdelemben alakult ki, finomodott a Kuvasz ma látható képességeinek túlnyomó része. Ezek közül a két legfontosabb:

1. Önmaga által kontrollált agresszió kifelé:

A jó pásztorkutya agresszióját éppen olyan szintre kellett beállítani, ami a legmegfelelőbb volt a ragadozók elleni küzdelemben. A jó pásztorkutya nem egy eszetlenül támadó gyilkológép! Az agresszióját nagyon erős belső kontroll alatt kellett tartania!

Jó példa erre az a típuseset, amikor az erdő széléről csak egyetlen farkas válik ki a falkából és igyekszik magával csalni a túlzottan agresszív pásztorkutyát. Az ilyen kutya első ránézésre jónak tűnik, hisz „egymaga nekimegy a farkasnak”, de a farkasok ilyenkor gyakran szánt szándékkal csalják magukkal a kutyát, és azt a farkasfalkához vezetve széttépik. Innentől eggyel kevesebb kutya őrzi a jószágot, ezzel tehát a túl agresszív kutya kárt okozott nemcsak magának, de a jószágot őrző többi kutyának és a gazdának is. Az ilyen, túl agresszív, belső kontroll nélküli egyedeket már kölyökkorban próbálták kiszűrni és „értéktelenként” visszaadni a településre (rosszabb esetben minimális kockázatot sem vállalva likvidálták az ilyen egyedeket). A kívántnál kisebb agresszivitást mutató egyedeket szintén nem tűrték maguk mellett egyetlen kor pásztorai sem. A fent vázolt farkastámadás helyzetében az az ideális, ha a kemény Kuvasz látva az ólálkodó farkast, távoltartja a jószágtól, de nem szalad utána, hanem jellegzetes, a többi Kuvasz által jól ismert ugatástípussal jelzi a ragadozó jelenlétét, a várható támadás irányát. Az odagyűlő többi kutya együttesen aztán könnyedén megóvja a nyájat a támadástól. A jól, okosan jelző Kuvasz pedig az együttes küzdelemben mutatja meg csak igazán az erejét, agresszióját. Nagyon fontos tehát, hogy a kutya képes legyen uralni a saját késztetéseit is!

Ily módon történt a Kuvasz máig is megcsodálható szintű, saját maga által beállítottan tökéletes mértékű, éppen szükséges agressziójának kialakulása.

2. Simulékonyság befelé:

A másik tényező a Kuvasz emberhez való viszonyának finomodása volt. Nyilvánvaló, hogy minden korszakban a Kuvaszok túlnyomó többsége nem a jószág mellett szolgált, hanem bent, a településeken. Az emberhez túlzott durvasággal közelítő kutya sem maradt sokáig életben, így ezek a tulajdonságok sem öröklődhettek tovább. A Kuvasznak az idegenekkel és a ragadozókkal szemben mind odakint a jószágnál, mind bent a településen a fent említett szükséges mértékű agresszióval kellett fellépnie. De ugyanezt az agressziót a legkisebb mértékben sem mutathatta a pásztor és/vagy a család egyetlen tagja felé sem! A farkasfalka alapvetően békés életét gyakran törik meg a dominanciaküzdelmek. Ilyet egyetlen Kuvasz sem engedhetett meg magának az embercsaládon belül élve! A család egyetlen tagja felé sem hangozhat el egyetlen morranás sem! Azt, hogy egy ilyen támadóerejű, a ragadozók ellen is hatékony „harcos eb” a mai világunkban is kedvesen a családtag felé fordulva kéri a simogatást, szintén az őseink következetes szelekciós munkájának köszönhetjük.

 

Két Kuvasz figyel az erdő felé. Amit ők őriznek, az biztonságban van!


Ilyen elvek mentén alakult ki részben mesterségesen, ember által irányítottan, részben pedig a természetes szelekció révén a ma előttünk látható Kuvasz. A pásztorkutyákkal mélyebben foglalkozók nagyon pontosan látják, a közismertség sajnálatos hiányában mégis ritkán oszthatják meg azt a tudásukat, a bizonyosságot, amely szerint a kutya, mint faj legmagasabb szintű tudáskészletével, és önálló döntésekre alkalmas értelmi képességével rendelkező fajtacsoportja kétségtelenül a pásztorkutyáké. Az őrző-védő pásztorkutyák nagyon magasan emelkednek ki a többi fajta közül!

Ebből is kitűnik, hogy micsoda kincs, micsoda több ezer év alatt felhalmozott tudás, értelmi képesség, érték rejlik a Kuvaszban!